a
a
a bohémek művei Shána vezérsége idején... - a bohémtanya klán klánblogja -

cím nélkül

Poussin

Véletlen semmiség

ez most egy
véletlen lesz
leültem és í-
rok

túrázunk zöld-
füves rét foly-
amatos viráge-
ső

vége vízszintes
vörös szakadék
talajerózió nincs
semmi

hirtelen előtted
az ami nincs vé-
ge a folyamatos-
nak

fák alattuk nincs-
földdel varázslat
gyönyörű vörös-lila
semmi

][][][][][][][ 

Nelladel Archen

Csak hinnem kellett... Benned.
És hittem... elhittem mindent.

Csak egy lépést tegyek... Egyetlen egyet...
És -boldogságért- azt a lépést megtettem.

Féltem is. Kimondhatatlanul féltem...
Tőled is. S attól, hogy elveszítlek...

S lám, jogos volt a félelmem...
A csend darabokra szakadt bennem.

Mit akarok én tőled?
Miért, miért szeretlek?

Még most is... vágyott, hiányolt gyilkosom.
Marad benned valami az elhagyottból?

Nem tudok olyan mélyre ásni hogy ne fájjon bennem...
Az, aki vagy... akik együtt voltunk... de már csak bennem...

Próbálom építeni a saját világom...
De tényleg ez az én valóságom?
Nélküled? Ez nem én vagyok...

Nem lehetek!

Jönnek a napok szigorú rendben...
De falhoz szegeznek az emlékek.
Én így nem élek! Csak létezek...

... A szemedbe nézek ...
... De nem, mégsem ...
... Már nem merek ...

Szólnék hozzád, de nincs szavam...
Még akarnálak, de tudom, többé már nem szabad...
Te ott, én itt állok egymagam...

A sírás a gyengék menedéke...
De erős én sosem lehettem...
Melletted nem is kellett...
Most mégis szükséges.

De sírok. Mégis.

Tán csak a lelkem veszi most el a pillanat?
Annyira sajnálom, hogy belőlünk semmi sem marad...

Mától csöndesen szeretlek s többé sosem látlak...
Tudom jól, majd kísértesz elérhetetlen álmaimban...
Hogy te is velem álmodsz épp, képzelhetem majd?

Nem láthatlak, nem szólíthatlak meg...
De hidd el, valahol mindig ott leszek veled...

Billenő egyensúly...
Zsibbadt fásultság.

Köd szitál odakint.
Köd szitál idebent.

Süni

Ki vagyok?
-Kedvenc közmondásom: "Nincsen disznó tövis nélkül."
/Shána/

Lindigass

Gondolat a sün körül

Szuszog, mászik,
Siet, túr;
A sündisznó
Néha szúr...!

-..-..-..-..-..-..- 

Johanne

Az orra gyémánt,
selyem a bajsza,
gombszeme villan a
kinti világra,

gombszeme villan,
csak néz riadtan,
kicsi szív megdobog
ott a bokorban,

dobban a kis szív,
süni megy össze,
hátából kiáll a
sok pici tüske

hátából kiáll,
ujjadba beáll,
jajj neki, jajj neki,
ne taposd össze! 

gondolatok

Lindigass

Eljön még a hajnal
Azzal a kedves hanggal;
Mikor ébred minden
A madarak ott kint,
S te is, itt benn.

Eljön még majd persze;
De addig is minden este
Rád gondolok, mert nem vagy itt
Messze menntél, tán örökre;
Remélem csak: nem hagysz itt.

Nem jön el a hajnal,
S felhangzik egy sóhaj,
Hiányzol ám nagyon,
Magamat rég nem áltatom;
Hiányzol ám, nagyon...

 

 

Kék a füst, s keserű.
Keserű a sör, mégis édes.
Édes a csókod, mégis szomorú.
Szomorú, mert az utolsó.
Utolsó, mert elmész.
Elmész, mert mást szeretsz.
Mást szeretsz, mert nem vagyok jó.
Nem vagyok jó, mert...

[---]

Számban az ismert keserű íz
Múlni nem kíván,
Régről vendég ő,
El nem küldhető.

Pedig elhajtanám
Ha tudnám;
El, örökre, messzire;
De csak nem megy a vesztibe.

Pedig -hajh!- nem volt mindig így,
Volt egykor arcomon mosoly rég.
De letörölték,
Kedvemet eltörölték.

Szomorkodom.
Már megint, vagy még mindig?
Egyszer volt már ilyen, rémlik...
És most megint itt, mint mindig...

Karatas

jellegzetes napok

az alvás olvadó
jégkockájának
függvényében tépkedem
ruganyos tested...
persze taposhatnánk
meddő katarzisunk homokos
partját...
-fürdőzni megyek,
és magamat csodálom-

csonka szonett

persze a nimfák is némák maradtak
(nem is voltak talán)
tér-viszályunk
rejtett sikátorainkba hullot,
elmúltunk: hamuvár

Élet az Aulában - IC

Megvárja míg a újonnanjött lovag bemutatkozik, majd hófehér kezét kézcsókért nyújtja. Tetszik neki a rímelő nyelvezet, s az is hogy a klánvezérnéni^^ rögötn veszi a lapot. Csakhogy sajnos Lyd a lustábbik fajtából való, s akaratereje, meg talán mókázós kedve most nem csap a fellegekbe. Azért összedob egy kissé bukdácsóló mondatot, de mindezt a legédesebb, legbájosabb mosollyal tálalva, hogy senkinek sem lehet kifogása ellene:
-Lyda Betlindis -biccent- se nem vezér, se nem tiszt
Újonc vagyok, afféle
nemeseknek friss vére- Majd pillantásával üdvözli az imént érkezett, s bemutatott Belront, az ezermestert. Bólint Shanának, persze-persze, hisz sok itt most a dolog, építkezés, miegymás...
Még egy ideig követi tekintetével a távozó nőt, majd vidoran fordul Wercole-hoz, és apró pukedlizős mozdulatot tesz. Ez vehető elegáns válasznak; mutatván ő is jártas miegymásban, s talán mértó partnere egy igazi lovagnak.

 

- Mióta lakhelye mondhatja lakhelyének
Eme csodás lakhelyét megannyi bohémnek?
Arra gondoltam segíthetne eligazodni
Lelkesedésem mostanság igen csak hódít.
Aztán a hölgy válaszát várja
Ha elutasítja szemében nem lesz bánat
Bár örülne egy ilyen gyönyörű társnak
De nem gondol ezen kívül semmi másra.

Lidya Betlindis

A kék íriszek félhold alakúra formálódnak a mosolytól, mit a úrias lovag kellemes jelenléte váltott ki belőle. Kegyesen biccentve nyújtja karját a másik felé, jelezvén; felőle indulhat a kis séta.
-Tagságom kelte nem óidejű
szinte ismeretlen vagyok még itt, de mókás kedvű!
Keljünk útra ketten, lesz ami lesz. Eltévedni nem fogunk...-teszi hozzá mélyebb tónusban, lassabban, s ha a másik belékarol, akkor elegáns kézmozdulattal már mutatja is a kiszemelt utat. Csak úgy, a romok közé, tovább. Hisz még ő se helybéli. Aztánmeg Shana biztos megleli őket, ha akarja. Talán pont egymás karjaiba futnak majd..?

Wercole

Az ur természetesen belé karol
Bár feje vöröslésével eléggé harcol
Hisz nem ő nyujtotta kezét.
És most harakszik magára ezért.
- És most merre tartunk?
Jó hogy őket egyedül haggyuk? - mosolyodik a lovag, vagyis csak volt lovag. Hisz elvesztette a jogát. létére minden okát.
- A táj csúful szépségedtől,
élveszi a séta értelmét ettől. - próbálja a mosolyt a hölgy arcán tartani, hisz jó dolog egy nőt mosolyogni látni.

Lydia Betlindis

Kellemesen lassú tempót diktálva indul meg, határozott fellépéséből adódóan ő veszi át az irányítást, s finoman, alig észrevehetően vezeti a másikat. Az aula romját igyekszik szép óvatosan megkerülni, a bozótban, susmusban megbúvó gaz köveket, s omladékokat gondosan kerülgetve. Arcán illedelmes figyelmesség a másik felé, jelezvén; ha valami nem tetszik, hát kérem lehet tiltakozni..
-Az utat lábunk járja, noha szívünk diktálja- hunyorogva pillant a másikra, majd fel az aula nemesi ívű kupolájára, illetve ami megmaradt belőle...Tekintete játékosan elkalandozik a még mindig álló, s a természettel büszkén dacoló márványpillérek és a köztük beszűrődő napfény játékán. A bók hallatára a jólismert, elegáns-betanult, noha őszinte mosoly kúszik ajkaira.
-Látod az idő mindent tönkretesz, csak az örök, ami nemes...

Wercole

- A szívben lakozik ám az igazi erő
A test kevés hogy legyőzze, bármíly igyekvő.
Nem a lábára figyel inkább a nőre
Inkább nagyokat lép, és nem figyel előre
Lydia vezet, így nem kell félnie
Bár lehet, hogy biznia benne nem kéne.
Hisz lehet, hogy szeret vicelni.
Nagy ember nagyot tud esni:P
- Hogy izlik a Bohém élet?
Én örülök, hogy nem kell félnem a véget.

Lydia Betlindis

Bár csakugyan szeret viccelni, nem fogja a jóleső sétát egy ormótlan tréfával tönkretenni. Még nem ismeri annyira másikat, hogy egy ilyet megtegyen, ám ahhoz meg túlságosan, hogy ha mégis megtenné, következmények nélkül megúszná. Méllyet szippant a kellemes, virágilattól dús levegőből. Arcán a nemesi derű nem fakul, s most a csillogó szemmel fordul a férfihoz, hogy a feltett kérdésre illőn válaszoljon.
-Életem mindig bohém volt, s lesz
Bár ilyen lélekké is a szív tesz.
Megvallom; jól érzem itt magamat,
De bárhol ilyen vagyok a nap alatt.- Majd ellhalgat, s csöndben gondolkozva folytatja a kimért lépéseket. Kis idő után megszólal, tekintete nem tolakodón, de kiváncsi kiváncsi kérédst sugall. -Milyen végre gondoltál,
az élet vége a halál?- aztán váratlanul megtorpan, és gyermeki vadsággal arcán elmosolyodik. Csapongó gondolatokról tesz tanuságot az ide nem illő kérdés.
- Nem nézünk inkább kissé szét?
Talán van amarra még több szép..
S lehet hogy segíteni kéne..?
A tanya leégett, építeni kell, elvégre
mi is tagok vagyunk...- bűntudatos arcot mímelve harapja be alsó ajkát. Ám hogy teljesen őszinték legyünk, nem vágyik munkára, de felhőtlenül sincs kedve sétálgatni, míg a többiek tán dolgoznak. Nagy dilemma. Akkor vegyük az irányt jó messzire a munkálatoktól? Úrias megoldás lenne, neki tetszik. nah, mindegy, döntsön a másik. 

 

 

...

Lindigass

Vallomás

Halkan dübörög fülemben
A vérem ősi dobja,
Ahogyan szívem őrült ritmust ver
Balra-jobbra.

Rád gondolok, nem tagadom,
Éjjeleken s nappalokon át,
Megbolondítottál szépségem,
Lelkemnek már nincs határ.

Lehetsz bármily távol,
Nekem közel vagy;
Itt, itt egészen, érzed?
Itt, a szívemben.

Hiszen elvarázsoltál
Megbűvöltél,
Magadba butítottál,
Nincs megállás mostmár.

Johanna

Két pokróc, két csepp könny,
s egy éjszaka megint
végleg elfutott.
Vihar volt... s a villám
csapásán az ég is
törve zokogott.

Mint a durcás gyermek,
ki nem kapott puszit,
sír a boltozat,
nekem csak egy csöpp sós
kristály-világ, mi le-
mossa arcomat.

Dörög... moraj, robaj,
zeng kívül-belül most
a néma világ...
Ordítsunk most együtt...
dallamunk úgyis az
Élet írta át...

Lindigass versei

Tomboló vihar, vagy éppen szélcsend
Honol lelkemben kusza összevisszaságban,
Remegő ujjaim a falat kaparják
Rémítő tudatlanságban.

Őrjítő a csend, ha nem szólalsz,
De ha beszélsz, az sem jobb;
Hisz teljesen felkavarsz,
Agyam, szívem eldobom.

Talán jobb lenne, ha mégis hallgatnál,
Ha érzéseimbe bele nem zavarnál;
De mégis! Hallani akarom hangod,
Hogy a lelkemben dúló vihart fokozd...

Nemtudom, hogy mit akarok,
Kivel, mikor s hogyan;
Azt tudom, hogy reggelre meghalok,
Mert szívem megszakad.

###

Zúg a tenger, halkan, kedvesen,
S te jársz fejemben kedvesem.
Hiányzol s vágyom rád,
Nem tudom, hogy hol a határ.

Szemem előtt fátyol lebeg,
Könnyből tán vagy sötétből,
Éjszaka lett hirtelen,
Üres, csendes, istentelen.

Elnyújtott halk üvöltés
Mi végiglebeg a víz felett,
Az én hangom az talán
Mert így lettem én nincstelen.

Nélküled maradtam én,
Igaz, csak holnapig,
De mégis hiányzol nagyon,
S a fájdalmat a szívemen hagyom.

A Jövő

Lindigass

Hiányzol, bár nem vagy enyém,
Elmémben mégis emléked henyél.
Arcod bája, szavaid súlya
Szívemen ül;
Ez az idővel nem enyhül...

Érezni akarlak, ölelni;
És csókolni, csókolni...
Szőke tincseiddel babrálni,
Szemedbe merülni,
Ujjaim ujjaid közé fonni.

De nem vagy itt,
S én is messze vagyok;
Mégis együtt -talán- mert így akarjuk.
S csendben lehelem:
Szeretlek szivem...

Lindigass - Hajnalban

Érzem a hajnal hűvös ujjait
Belopódzni kabátom alá;
S szemeimmel követem a nap kelését,
Az éjszaka halását.

Kábít még a közeli álom emléke,
De messze járok már,
Visz az utam tovább,
Korán, hajnalban már...

De vár az Élet...
Hát várjon csak!
Nem múlik el nélkülem,
Ha magam egyszer kipihenem...

Lydia Betlindis- Tündérek

Kicsiny lények, táncot járnak,
ezüst sípon furulyáznak,
testük fényből ragyog
S lehozzák a csillagot.

Éltük cseppnyi, lehelletnyi,
Légi testük fuvallatnyi,
S ha meghalnak idelenn,
Lelkük tovább él ott fenn...

Pilleszárnyon, ködfoszlányon,
Látod őket, vagy csak álom?
Sorsuk szívünkhöz kötött.
Érzések ők, lelkünk között.

Ments meg őket, jajj szegények..!
Csupán szeretetet kérnek,
Egy kis jót, és semmi több...
...ím; egy ismét megszökött.

Johanne - péntek tizenharmadikára...

Föld alatt csont
összeforrjon,
csontba lélek
visszaszálljon,
bagoly kilencet
huhogjon,
holdfüggönyre
fátyol hulljon,
varázslatnak
éjszakáján
holt sírjából
támadjon!

Talian - Téli álom

Narancsszínű láng lobog,
játékosan pattog a tűz
kandallódban, míg otthonod
közepén, párnádon ülsz.
Fahéjillatú alkonyat
festi arannyal arcodat.

Kint szél, hideglelős,
szobádban karcos, halk zene.
Pohár tea, forró, erős,
a téli est így tetszene...
s míg beborít a könnyű álom,
merenghetsz a csalfa nyáron...

Johanne - A Legendának

Bohémtanyán jártam,
csodatettet láttam.
Bohémtanyán jártam,
ámuló szemekkel
a Hőst megcsodáltam,

kinek fontosb a Tanya,
mint az élete,
kinek nincsen más kincse,
csak becsülete,
kinek nem fontos a név,
csak a dicsőség,
kinek nem fontos a pénz,
csak hogy fizessék
a turmixot, a répát,
mi kérés nélkül jár
egy ilyen szuperhősnek,

mint Maggio, a Sztár!

Új legenda született! - IC

Búcsú...

...

Woon

Utolsó napom a genben, elköszönök hát,
Viszlát Bohémtanya és a sok jóbarát!
Jó volt, hogy verselgethettem agyba-főbe,
De most sajnos mennem kell a temetőbe.

Sietek ám vissza, csak kort váltok, s képet,
Aktívságom háttérbe szorít majd minden egyebet!
Ha kicsi fiam nem lenne elég jó költő,
Neveljétek meg, van egy emberöltő
Vagy annál is több időtök rája,
Mert hallgatag, nem oly nagy a szája!

Viszlát Bohémtanya, legyetek jók!
Nagyon jó veletek (Ez most egy bók)!

###

"Művészek vagytok, művészek vagyunk, bohém lelkek, s múzsák, költők, néha szentek:)
Néha szétestünk mint a takony, de mindig összetartottunk.

...

Bohémok mindenek felett! A bohémság nem egy klánban kezdődik, hanem a szívünkben...."

A Bohémtanya az ork-háború évében megszűnik létezni....